Kádár János él!

napifix:

A szokásos állami ünnepségek helyszínei (Nemzeti Múzeum környéke, Kossuth tér) mellett még 8 másik helyszínre is igényt jelentettek be, többek között a Ferenciek terére, Március 15-e térre, de lefoglalták az Erzsébet hidat és a Képviselői irodaház környékét, a Várba vezető utat, az I. kerületi Horváth kertet, valamint a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája környékét is.

A fővárosi önkormányzat is ünnepel, és még korábban további helyszíneket foglalt le. Ezek egy része megegyezik a minisztérium kérelmében szereplő területekkel, de pluszban lefoglalták még az Andrássy utat, Deák teret, a Hősök terét, Clark Ádám teret, és a Blaha Lujza teret is. A minisztérium és a fővárosi önkormányzat által lefoglalt helyszíneken kívül így nem maradt hely a civil és ellenzéki rendezvények megszervezésére.

Engedélykérelmében a minisztérium jelezte azt is, hogy ezeket a területeket 2 évre előre szeretné lefoglalni: „A nemzeti rendezvények sajátossága azonban, hogy minden évben ugyanabban az időben kerülnek megrendezésre, ezért kérjük, hogy amennyiben lehetséges, a 2013. és 2014. évre is tekintsék őket irányadónak.”

Nincs megállás!

  1. csonkarebi reblogged this from napifix and added:
    dehogynem, TELEKI TÉR!!! :D
  2. pappito reblogged this from napifix and added:
    dózsa györgy útra mikör kerül vissza...tribün, ahonnan integetni lehet majd...
  3. chimie reblogged this from algebraicvarietyshow and added:
    Legalább egy hét telne el úgy,...valami újabb vérlázítót. Tényleg azt gondolják, hogy ezen...
  4. deadheadingcrew reblogged this from stucni
  5. facultx reblogged this from napifix
  6. impoftheherpderps reblogged this from algebraicvarietyshow and added:
    Nohát, akkor kénytelenek lesznek a civilek a béla király útra szervezni ??!!
  7. stucni reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    Nincs megállás!
  8. algebraicvarietyshow reblogged this from napifix and added:
    szerintem mind egyetérthetünk abban,...megelőző intézkedések elkerülhetetlenül szükségesek...
  9. sztivan reblogged this from ugysenezem
  10. izlandittvan reblogged this from napifix
  11. mesuge reblogged this from mivoltmaaneten and added:
    na, ennyit erről a vitáról
  12. ugysenezem reblogged this from vampirpillango and added:
    Ezt már most küldeném el Kónbenditnek, hogy olvassa be, MEANWHILE IN HUNGARY felvezetéssel. EDIT: mondjuk biztos ami...
  13. egyszavak reblogged this from mesuge
  14. vampirpillango reblogged this from napifix
  15. mivoltmaaneten reblogged this from napifix
  16. pnxntdd reblogged this from napifix
  17. napifix posted this